BABITS MIHÁLY KULTURÁLIS KÖZPONT, SZEKSZÁRD
A Babits Mihály Kulturális Központ épületét 1970 áprilisában adták át a megyeszékhely lakosságának. Az intézmény eredeti neve Babits Mihály Megyei Művelődési Központ volt és nevéből adódóan nemcsak városi, hanem megyei feladatokat is ellátott. Szekszárd kultúraszerető polgárai a megelőző időszak kis „kultúrháza” után nagy várakozással vették birtokba az akkor óriásinak számító üveg és márványpalotát. Az évtizedek múlásával azonban az idő vasfoga kemény nyomokat hagyott az épületen, így szükségessé vált egy felújítás. A rekonstrukcióra 2004-2005 évek folyamán került sor, melynek keretében megújult az épület homlokzata és külső falai, valamint épületgépészeti felújítás is történt. A 2005-ös felújítás azonban nem érintette a színpadtechnikát és a termek audiovízuális felszereltsége sem oldódott meg. Felújításra került a színházterem nézőtere, de nem kormányzati pénzből, hanem a Szekszárd Színházi Kultúrájáért Alapítvány segítségével, állampolgári adományokból sikerül kicserélni a már elhasználódott nézőtéri székeket. A Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza infrastrukturális megújulását a TIOP 1.2.1. – AGÓRA program pályázati támogatásnak és a fenntartó városunk áldozatvállalásának köszönhetjük. A ház adottságai maradtak, technikailag azonban korszerűsödött, és mintegy 1200 négyzetméter hozzáépítésével az AGORA programban megálmodott, a XXI. századhoz méltó multifunkcionális közösségi egységek jöttek létre.
Felelős tervező: Sulyok Balázs
Építész munkatársak:
Zámbó Ildikó
Kajári J. Tamás